Próbálkozásaim zöldülő, paleos háziasszonyként

Paleo és egyéb állatfajták

Paleo és egyéb állatfajták

SERTÉSSZŰZ ÁFONYÁS-GESZTENYÉS TÖKKEL

2018. december 25. - Kukac13
Egy új, recept került kipróbálásra, ha már karácsony egy kis rúgjunk ki a hámból, legyen szűzpecsenye (bár a Zember Malacka nagy barátja, így fogyasztásához nem ragaszkodik különösebben).


800gramm sertés szűzpecsenyét (ez nálam 2 kisebb volt), ztam, borsoztam és egy sütőlapra helyeztem. 3 ek zsírt felforrósítottam és a szűzpecsenyékre öntöttem, majd a 240 fokra előmelegített sütő középső rácsára helyeztem és 15 percig sütöttem. 
A körethez 600 gramm pézsmatököt négybe, majd kb 4 mm-es szeletekre vágtam, hozzákevertem 200 gramm fagyasztott gesztenyét, 100 gramm vörösáfonyát (lehet fekete, amerikai vagy cukormentes aszalt), 3 ek előzőleg áztatott tökmagot, kk t és kevés borsot. Találtam egy fél lilahagymát is, hogy ne kelljen várnia a neki szánt receptet belekarikáztam a keverékbe őt is. A hús köré öntöttem és 150 fokra mérsékelt hőn, további 30 percig együtt sütöttem. 
A húst kivettem és takarva 10'-ig pihentettem, majd szeleteltem.
Ezen idő alatt a körítés maradt a kikapcsolt, nyitott ajtajú sütőben.
Az alaprecept itt véget is érne a fogyasztással de nekem nagyon nem tetszett a sült halványsága, így 1-2 kanál zsíron megpirítottam a szeleteket egy perc alatt és gm balzsamecettel tálaltam.


Finom volt de a következő sütésre valszeg előre bepácolom fűszerekbe és sütőzés előtt kérget is sütök rá.

Jóétvágyat és kellemes karácsonyt!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeress-ha-tudsz.blog.hu/api/trackback/id/tr814730149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása