Próbálkozásaim zöldülő, paleos háziasszonyként

Paleo és egyéb állatfajták

Paleo és egyéb állatfajták


KEKSZTEKERCS Á LA ÉN

2018. október 18. - Kukac13

Serdülő az utóbbi hetekben párszor felvetette a kérdést, hogy mostanában miért nem sütök sütiket (célzottan keksztekercset 😁). Valóban az elmúlt évben igen kevés édes dolgot…

Tovább

HAMBURGER

  A család imádja a hamburgert, na jó a Fütyis csak a húst ette, még McDo-s hamburgert sem kért soha. A boltban fellelhető hamburgerhúsnak igen egyszerű az összetétele, só és hús, így gondoltam, hogy ezt még én sem tudnám elrontani és olcsóbban is meg tudnám oldani, mint a kész husi megvételét, bár…

Tovább

GNOCCHI

  Annak ellenére, hogy nagyon szerettem még étrendváltott korom előtt a nudlit, a szilvásgombócot és egyéb tésztaféléket, házilag nem túl sokszor gyártottam, a velük lévő munka túl sok időt igényelt és az elkészítésére illetve az elfogyasztására fordított idő általában fordítottan arányos is…

Tovább

SZALONCUKOR

  Idén én is bepróbálkoztam a házi szaloncukor gyártásával. Anyu hozott egy zacsival de mivel simát szerzett be, így max. fadísznek jó, meg ha a nép rá akar járni. Sok recept van fent a neten, a változatosság kedvéért nekem megint olyanok jöttek elő, amihez hol ez, hol az hiányzott, így megint a…

Tovább
süti beállítások módosítása