Próbálkozásaim zöldülő, paleos háziasszonyként

Paleo és egyéb állatfajták

Paleo és egyéb állatfajták

ILLATOS CSIRKEMÁJ

2017. augusztus 31. - Kukac13

Gyakran nyúlok inspirációért Posta Renáta szakácskönyveihez. Ennek a mostani receptnek az alapja is tőle származik, én AIP-os verzióban csinálom, a paleolit fogyókúra hedonistáknak című szakácskönyvéből.
A hét elég zsúfolt volt, nem vagyok valami lelkes és éber (Fütyist

hétfőn elvakbéltelenítették, azóta nem sokat aludtam, 3 óránként kell adagolni a gyógyszerét), ezért döntöttem emellett a vesződést és sok időt nem igénylő étel mellett.
A benne lévő fűszerek nemcsak az ízért felelősek de megkönnyítik az emésztés folyamatát is.

Tehát egy jénait kikentem 2 ek kókuszzsírral, majd a 40 dkg-nyi megmosott és lecsöpögtetett, inas részeitől megszabadított májdarabkákat belehelyezem. Beborítottam fűszerekkel, 4 zsályalevél, 1 nagy rozmaringág, 1 ek borsikafű, 1 ek snidling, 1 fej cikkeire bontott héjjas fokhagyma nem AIP-ozók tehetnek még rá őrölt borsot és kevés reszelt szerecsendiót. 170 fokos, előmelegített sütőben 35-40 percig sütöttem.


Édesburgonya lesz hozzá kókusztejjel pürésítve.  Jóétvágyat mindenkinek!

Vacsira maradt egy pár darab máj, sütöttem hozzá szalonnát és fermentált káposztával ettem meg.



A bejegyzés trackback címe:

https://szeress-ha-tudsz.blog.hu/api/trackback/id/tr2414730265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása